SÁRKÖZY ÁRPÁD TIBOR
1940-ben született a nagykátai járáshoz tartozó Felsőegreskátán földműves szülők gyermekeként. Gimnáziumi tanulmányait a jászberényi Lehel Vezér Gimnáziumban végezte. Tanítóképző főiskolára jelentkezett, irodalom-történelem szakra. A felvételije sikerült, de apja hirtelen halála miatt családfenntartóvá vált. Budapestre ment munkát vállalni. Volt segédmunkás, segédelektrikus, szövőmester, raktáros, a Medikorban áru- és anyagforgalmi előadó.
Már gyermekkorában írogatott verseket, de jobban vonzotta a zenei pálya - hegedülni tanult. El is jutott a diplomamunkáig, de objektív okok miatt nem állt a vizsgabizottság elé. 38 éves korában fogott ismét tollat, s azóta írja verseit. Első kötetét Tamási Lajos József Attila díjas költő szerkesztette, s tanácsokkal is ellátta; a Csepeli Olvasó Munkás Klub adta ki: Napfényből, fellegekből címmel. Versei megjelentek különböző üzemi lapokban. A Lant, a Szabadság és a Magyarság Jövője szintén közölték írásait. Rendszeresen közöl a Hitvallás, a Magyar Jövő és a Magyar Népakarat, Kláris, Délibáb című lapokban. Versei megtalálhatók a Minden kedden és a Honnan tudhatnátok című antológiákban. Második könyve: A ventiók földjén címmel jelent meg. Előkészületben van a Fényesítem glóbuszom című verseskötete.
Összesen 19 antológiában szerepel.



